Amíg a dolgok ülepedtek, megpróbáltam arra koncentrálni, mi az amit még én tehetnék magamért. Eszembe jutott egy név, amit pár hónapja egy hasonló témájú reggeli műsorban hallottam. Valami étrend-kiegészítőről volt szó, nem nagyon figyeltem, de érdekes, egy név megragadt bennem: Dr. Varga Gábor. Amint ez bevillant, azonnal utána néztem, mi is tulajdonképpen a "csodaszer". Úgy éreztem nem véletlen, hogy megjegyeztem a nevet. Nekem erre van szükségem. Be is szereztük a gyógygomba kivonatot, aminek a típusát és az adagolását speciálisan az én betegségemhez igazították. Emellett, egy barátnőm tanácsára antioxidánsként Lícium kivonatot is beszereztem. Úgy gondoltam, a lúgos víz és az antioxidáns együtt jó hatással lesz a sejtjeimre. Igyekeztem ezek mellett továbbra is nagyon figyelni a táplálkozásomra, igyekeztem többet mozogni.

A testemnek tehát megadtam, ami tőlem tellett. A lelkem keményebb dió volt. Ezt valószínűleg látták mennybéli segítőim is, mert egy hatalmas segítséget küldtek nekem. Talán mondhatom azt,  kiegészítették a lelkem, hogy megerősödhessen. Az egész akkor kezdődött, mikor anyukám elmesélte a telefonban, hogy van egy Reiki mester kolléganője, aki lát és érez bizonyos dolgokat. Szóval ez a hölgy üzent nekem. Azt üzente, hogy " nyugodjak meg, minden rendben lesz, meg fogok gyógyulni, nem lesz könnyű menet, de nagyon sokat fogok fejlődni, tanulni azon az úton, amin most vagyok". Ezek a szavak szinte megbabonáztak. Akkora erőt adott, hogy egy olyan ember, aki nyitott egy olyan világra, amelyről nekem csak sejtéseim vannak, információkat küld a számomra. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden nap kérdezem anyut, épp milyen üzenetet küldött kolléganője a számomra. Rengeteg pozitív energia jött az üzenetein keresztül. Nagyon nagy támasz volt ez a lelkemnek. Hálás voltam neki.

Ahogy teltek a napok, mégis egyre feszültebb lettem. El kellett döntenem, melyik utat választom. A feszültséget csak növelte, hogy sajnos az első hetekben nem tudtam rendesen  a munkámra koncentrálni és ennek következményei egyre-másra előjöttek. A főnököm szerencsére nagyon emberségesen kezelte a helyzetet. Éreztem, hogy igyekszik minél kevesebb terhet rám tenni.

Idő közben megjött a szövettanom eredménye, ami sajnos elég lehangoló volt. Alátámasztott minden eddigi gyanút. A csomóm rosszindulatú. Eljött az idő. Döntenem kellett. Hosszas tépelődés és információgyűjtés után végül győztek az észérvek. Felhívtam a nagyon kedves kutató doktornőt, elnézését kértem az időhúzásért, és elmondtam neki, hogy szeretnék az Ő által javasolt úton elindulni. A SOTE Radiológiai klinikájára küldött, ahol elmondása szerint az ország legjobb szakemberei fognak kezelni.

Az útirány tehát megvan. Megkönnyebbülést, de ugyanakkor mardosó félelmet, rengeteg kétséget éreztem magamban. A pánikroham szerű tünetek hűségesen meglátogattak két-háromnapi rendszerességgel. De legalább volt megoldás ellenük. A meditáció mindig megnyugtatott. Idő közben az imáimat is beépítettem a meditációimba, ezáltal remek lélekemelő meditációk tudtak kikerekedni.

Bejelentkeztem a SOTE ONKO-TEAM-jére, egy csütörtöki napra. Mikor megálltunk a klinikák előtt, döbbenten vettem tudomásul, hogy a Radiológia, közvetlenül a II. Női Klinika mellett van, sőt, még egy belső folyosó össze is köti őket.

- Az egyikben megszülettem, a másikban újjá születek...gondoltam. Ettől olyan jó érzésem lett. Elintéztük a papírmunkát a földszinten, aztán felballagtunk a másodikra. Érdekes, nem volt olyan rossz érzésem, mintha ösztönösen éreztem volna, jó helyen vagyok. Itt is rengeteg beteg várakozott. Utolsóként szólítottak be. Már nagyon ki voltam a sok várakozástól. Reménnyel teli szívvel léptem be a rendelőbe, ahol három orvos és egy asszisztens fogadott. Mindenki rezzenéstelen arccal, merev tekintettel nézett rám. - Önnek miben segíthetünk? Szólalt meg egy hang. Elmondtam a problémámat, és vártam a reakciót.

A docensasszony elővette a szövettanom eredményét a leleteim közül, és tárgyilagosan elmagyarázta, hogy a daganatomat csak egy hajszál választja el a legrosszabb fajtától, mert a HER2 receptorra történt vizsgálat eredménye negatív volt. Elmondta, hogy az ebben az esetben alkalmazott protokollt javasolja, ami 6 kemoterápiás kezelésből áll, azután műtétileg eltávolítják a daganatot, a mellem negyedével együtt végül sugárkezelés. - tehát nem tudom elkerülni a rettegett rémálmot, futott át az agyamon -

Hallgattam a szavakat, próbáltam magam tartani, próbáltam a kérdéseimre koncentrálni. Nagyon nehéz volt. Folyamatosan a doktornő kétségbeesett tekintetét fürkésztem. Láttam az arcán, hogy nem kicsi a baj. Pedig biztos látott már egyet s mást. Aztán megkérdezte, van-e gyerekem.

- Ugyanis a daganat ösztrogén és progeszteron hormon pozitivitást mutatott, ezért le kell állítani a hormontermelését- magyarázta. - Mégis mennyi időre? –kérdeztem, alig hallhatóan.

-Protokoll szerint 3-5 évre.- hangzott a válasz. - mintha fejbe vágtak volna. Kistestvér?!

Aztán, még gyorsan, hogy a kábulatból ne térjek vissza, felvázolták a kemó mellékhatásait: Hajhullás, hányinger, zsibbadás, vérzékenység stb. illetve a kemó mellékhatásait csökkentő gyógyszerek mellékhatásait...na itt már padlót fogtam. De még mindig tartottam magam. Végül mikor megkérdeztem, hogy mégis mik az esélyeim, tárgyilagosan közölték, hogy az függ a PET CT eredményétől, amire elküldenek, hogy megnézzék van-e áttét, illetve attól, hogy hogyan reagál a daganat a kezelésekre.

Próbáltam higgadtan tudomásul venni a tényeket. Ám ekkor egy pillanatra a doktornő elérzékenyült és csak ennyit mondott:- Tudja, nagyon aggódom magáért!

Nekem sem kellett több. Elvesztettem az uralmat a testem és a lelkem felett és kitört belőlem a sírás. Fel voltak készülve. Zsepi, víz, nyugtató...csak az első kettőt kértem. Sikerült megnyugodnom annyira, hogy folytassuk a megbeszélést. A doktornő elmondta, hogy ő szabadságra megy ezért személyesen átad egy kollégájának, hogy ne kelljen még egy hónapot várnom a kezelés megkezdéséig.

Megköszöntem mindent, és még mielőtt ólom súlyú lábaimon elhagytam volna a rendelőt, ennyit mondtam az orvosoknak: úgy hallottam ennél a betegségnél a gyógyulás esélyének 50%-a a beteg kezében van. Megígérem, hogy ezt az 50%-ot én magammal hozom.