A hétvégén, Angyalomnál tett látogatásom során, megint sikerült egy pillanatnyi képet kapnom magamról. Ő mindig egy lépéssel előttem jár, még akkor is ha a felismerés közvetlenül rám vonatkozik. Az előző fejezetben elmesélt lelki vívódásaim szerinte ugyanis csak egyet jelenthetnek:

-  Valójában Te még mindig nem tudtad elfogadni az állapotodat. Ezáltal nem is tudtál szembe nézni vele, folyamatosan csak menekülsz előle. Tudomásul kell venned, hogy ez a dolog a tied! Nem győzheted le az ellenfeled, amíg háttal állsz neki!!!

Hangzottak a kemény, ám megdöbbentően magas igazságtartalommal bíró mondatok. Rá kellett döbbennem, hogy magabiztosságom forrása mindössze egy láthatatlanná tévő pajzs, amit magam és a probléma közé emeltem, azt gondolva, ha nem látom, akkor nincs. Ha nem beszélek róla, akkor az előbb-utóbb magától megszűnik.

Így viszont, amikor néha kitekintettem képzeletbéli védelmezőm oltalmából, sokkolt, hogy a "dolog" még mindig ott van. Ez pedig rengeteg energiát elvett tőlem, mert mindig csalódás lett rajtam úrrá, mikor egy-egy pillanatra szembesültem a mégis létező valósággal.

Sajnos nem volt mit tenni, be kellett ismernem önmagamnak is, hogy valójában még mindig nem tudtam szembenézni a valósággal és elfogadni azt. Márpedig ez, a győzelemhez elengedhetetlen, és én győzni akarok!

-  Könnyű azt mondani, hogy fogadjam el, nézzek vele szembe, mert az enyém!- Tört ki belőlem a sírás, kétségbeesésem következtében.- Csakhogy én nem akarom, hogy az enyém legyen! Miért pont én kaptam ezt? Kinek ártottam? Miért nem lehet minden olyan mint régen?MIÉRT, MIÉRT!!!!????

- Látod, mégiscsak büntetésként éled meg ezt a dolgot! Pedig gondolj bele, mennyi minden megváltozott máris az életedben! Másképpen látsz sokmindent, más lett az értékrended! Azt se felejtsd el, hogy a most megszerzett tapasztalataiddal esetleg majd más embereknek segíthetsz könnyebben elviselni a saját problémájukat.

- Ugyan már, mit tudnék én segíteni bárkinek, mikor a saját problémám megoldásánál már csődöt mondok! Különben is, én szorulok segítségre!- vágtam vissza dacosan.

Bár a kimondott szavaim nem tükrözték, és valahol mélyen úgy éreztem nem is lennék képes rá, hiszen alig várom, hogy elfelejtsem ezt a rémálmot, mégis felébredt akkor egy parányi szikra bennem, ami azt sugallta, talán tényleg ez lesz majd a feladatom. Segíteni másoknak. Hiszen ki tudhatná jobban, mire van szüksége egy hasonló problémával küzdő embernek, mint olyasvalaki, aki maga is keresztül ment a dolgokon.

Ez a felismerés valahogy értelmet adott mindennek.

Ezentúl más oldalról igyekeztem megközelíteni a dolgokat. Egy tanulási folyamatként tekintettem az állapotom lépcsőfokaira, amelyek napról - napra közlebb visznek a céljaim felé. Egyre jobban elkezdtem odafigyelni a folyamatosan érkező segítségre, amely a gyógyulásom felé vezet. Egyre nagyobb csodálattal figyeltem, ahogy megynyílik számomra egy eddig ismeretlen világ.

Elkezdtem magam tudatosan fejleszteni, egyre több témába vágó könyvet szereztem be, és elkeztdtem elfogadni, sőt, élvezni, ahogyan gyökeresen megváltozik a világ, amelyben eddig éltem.

Már nem az volt a fontos, hogy a különböző eseményeket összehasonlítsam, vajon melyik volt nehezebb, nem arról szólt többé az élet, hogy milyen rossz nekem.  Már nem a túlélés volt az egyetlen cél! Behúnytam a szemem, és egy nyugodt mosollyal engedtem, hogy a változás örvénye elragadjon, én pedig elkezdtem élvezni annak minden gyönyörűségét.

Eddig nem láttam, pedig milyen egyszerű, hiszen már egy csepp víz is képes megváltoztatni egy hatalmas víztükör csillogását!