Mire az utolsó kezelés időpontja elérkezett, félelmeim ellen kialakítottam egy-egy saját kis technikát, amivel hatástalaníthattam azokat szükség esetén. Szinte megkönnyebbülést éreztem, mikor december 07-én beültem abba a bizonyos székbe. Tudtam, most utoljára kell megtennem. A rettegett kezelések véget értek. Felszabadultan hagytam el a Radiológia épületét.  Tettem egy nagy pipát a naptárba, és  még egyszer, utoljára megküzdöttem az Elixírel, de vége lett! Megcsináltam!Túl lettem a hat kemón! Mintha mázsás súlyokat emeltek volna le rólam.

Egy hónap nyugalom következett. Békésen, megkönnyebbülve készültünk a Szent Ünnepre.

A következő PET CT-re január 6-ra kaptam időpontot (Vízkereszt)! Nagy dolog volt ez a számomra, hiszen most kiderül, vajon érdemes volt-e olyan sokat küzdeni, hatásos volt-e az Elixír? Már rutinosan mentem a folyosón, ahol megpróbáltatásaim elején jártam. Figyeltem rá, hogy a ruhámon ne legyen fém, és ne kelljen papíringet húznom. Kedvesen üdvözöltem gondos segítőtársamat, a gépet, amely a testemmel együtt átvilágítja a jövőmet is. Hiába volt már ismerős a helyzet, valahogy most nem esett olyan jól ott feküdni az asztalán, és hagyni, hogy végigpásztázza radarjaival testem minden négyzetcentiméterét. Valahogy olyan érzésem volt, mintha  vákuummal kiszívták volna a levegőt az egész helyiségből. Nehezemre esett mozdulatlannak maradni. Becsuktam a szemem, és megkértem Drága Szentjeimet, vigyázzanak rám, fogják a kezem, mert olyan védtelennek, olyan elesettnek érzem most magam. Nagyon nehezen telt el az a fél óra. Szinte menekültem kifelé. Alig vártam, hogy ehessek végre. Délután négy volt, és aznap még nem ettem. Bár az asszisztens, mikor meglátta a 4.2-es vércukorszintemet, értetlenkedve kérdezte, miért nem ettem, hiszen reggel hatig lehetett volna!!!???? - Én inkább aludtam! - válaszoltam gondolkodás nélkül, rombadöntve ezzel a hölgy összes hajnali evészettel kapcsolatos elképzelését.

Az elkövetkező napok feszültségét földi Angyalom decemberi kis magán akciója oldotta csak. Hallott ugyanis egy tisztánlátó hölgyről, aki daganatos betegeken segít, és ő tudtomon kívül elment hozzá, hogy megismerje, és felmérje, valóban megbízható személyről van-e szó. A hölgy minden előzetes információ nélkül elmondta a betegségem részleteit, még a daganatom alakjára is kitért. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy úgy látta, 3 csomóm volt, ebből kettő eltűnt, az az egy, ami megmaradt, pedig már elhalt. (Ugye két kérdőjel volt az első PET -ct eredményében. a tüdőcsúcsok és a nyirokmirigyek). Azt üzente, a kemoterápia hatásos volt, de fordítsak nagy figyelmet a májamra, és a csontjaimra. Végül hozzátette, hogy feltétlen szedjem a Líciumot. (Az Angyalomnak fogalma nem volt róla, hogy mi az, és hogy én valójában végig szedtem, csak anyagi korlátaink miatt egy pár hete abbahagytam.) Tudtam, ez egy újabb útmutatás, így azonnal beszereztem egy újabb adagot. Hatalmas megerősítés volt ez nekem, és én elhittem, amit az egészségemről mondott a látó.

Hat nappal a CT vizsgálat után kellett visszamennem a Radioklinikára, a PET-CT eredményemmel a markomban. Az eredményt azonban hiába vártam. Így csak a klinikán számíthattam megnyugvásra.

Előző este, újra letérdeltem Szent Oltáramhoz, hogy erőt kérjek drága segítőimtől. Miután elrebegtem legfőbb vágyaim, miszerint meggyógyultam,  gyógyulásom teljes és végleges, ismét a Szent Könyvhöz fordultam megerősítésért.  A szívemhez öleltem és kértem, hogy küldjenek belőle valami üzenetet számomra. Kinyitottam.   Lukács Evangéliumánál nyílt ki. Elkezdtem olvasni, és a 13. rész 12. szakaszához érve végérvényesen és visszavonhatatlanul megérintett a csoda. A szívem és a lelkem hálával, a szemem könnyel telt, ahogy a következő sorokat olvastam (és ezt most szó szerint kell, hogy idézzem): " És mikor azt látta Jézus, előszólítá, és mondá néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből! "

A boldogságtól átitatva, meghatottan  húnytam le a szemem aznap este. Már biztos voltam benne, a leghalványabb kétségeim is szertefoszlani látszottak segítőim valódiságát illetően. Csodálatos volt valóban érezni a védelmet, a biztonságot, mit láthatatlan, ám annál inkább érezhető ölelésük jelentett számomra.

Reggel, gyönyörű napsütésben, könnyű léptekkel suhantam fel a klinika lépcsőin, mintha szárnyaim lettek volna, és mosolyogva hallgattam orvosom szavait, melyek megerősítették előző, az én titkos világomból származó információimat:

"...A jobb oldali emlőtumorban PST-t követően komplett metabolikus remisszió véleményezhető..."

Csengett a fülemben egymás után többször ez a csodálatos mondat....remisszió...igen, ezt orvosi diploma nélkül is értettem!!!!

Bár nem voltam igazán meglepve, mégis talán életemben egyetlen egyszer éreztem ekkora megkönnyebbülést, mikor kiderült, hogy Gréti pozitív Dawn-kor tesztje ellenére egészséges.

Mosolygó szívvel sóhajtottam a klinika bejáratánál lévő,oly jól ismert szoborra,  többé  számomra már nem volt kérdéses,  két szereplője közül melyik vagyok én!