Régóta érzem a késztetést, hogy történetemnek egy méltó befejezést készítsek. Vagy inkább mondjuk úgy, lezárást. Mert ugye a történet folytatódik, csak már egy egészen más mederben. Mivel  csaknem egy éve, hogy megírtam az előző fejezetet, kicsit visszaolvasgattam. A sorokban elmerülve elémtárult a múlt. Egy múlt , az én múltam . Ami bár csak egy parányi része a Világegyetemnek, mégis sok ember életébe hatalmas változást hozott. Persze legfőképpen az enyémbe. S bár sok fejezetnél kissé megremegett a gyomrom a történteket felidézve, megdöbbenve tapasztaltam, hogy képzeletem így két év elteltével is mennyire pontosan képes visszaidézni   a PIROS elixír  „zamatát”, olyannyira pontosan, hogy az szó szerint felkavaró élményt nyújtott. Mégis tiszta szívvel elmondhatom, mindezek a dolgok eltörpülnek amellett a szívből szakadó HÁLA mellett, ami  kis történetem óta és  annak felidézése során újra és újra az égig emelte a lelkem.

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<LÁTNI>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Így, kissé hagyva leülepedni a dolgokat, már sok mindent másképp látok, szinte egy teljesen új világba születtem bele - vagy én lettem teljesen más ember? - nem tudom pontosan. Talán ez így is igaz lehet, hiszen a világ mindenkinek olyan, amilyennek ő maga látja.

És itt most meg is érkeztünk az egyik dologhoz, ami számomra nagy változást hozott. Eddig nem is gondolkodtam ezen. Pedig milyen igaz! Hiszen itt a legfőbb bizonyíték. A küzdelmem során megtanultam látni. Látni az élet olyan apró – de számomra mégis óriási- csodáit, amik mindvégig itt voltak, csak túlságosan vak  voltam, hogy észrevegyem őket. A csodát egy sarjadzó fűszálban, a Nap szikrázó sugaraiban, a hó hűvös frissességében,  a fenyő illatában a zenében, a hálában és a szeretetben. Mindenben. Mert egy dolog fonja őket egybe az ÉLET. Megtanultam megbecsülni az életem. Azt hiszem. De legalábbis minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy hálámmal, szeretetemmel tápláljam azt. Ezeket a dolgokat látva, a világ sokkal, de sokkal színesebb, értékesebb lett.

Egyre jobban odafigyelek arra, hogy úgy tegyek különbséget fontos és a kevésbé fontos dolgok között, hogy az lehetőség szerint  leginkább az utamon való előrejutást szolgálja. Egyre többször próbálom magam külső szemlélőként látni, hogy elfogulatlanul tudjak dönteni dolgokban. Ezek pedig csak az én kis belső univerzumomban végbement óriási változás piciny részecskéi.

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<VÁLTOZNI>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

A második nagy igazság, hogy ha az ember szeretne fejlődni,  előre jutni, teret kell engednie a változásoknak. Nagyon fontos, hogy tudjon velük együtt változni,  mert a változás az életben az egyedüli állandó, és aki folyamatosan árral szemben evez, előbb-utóbb elfogy az ereje. Az életben semmi nem történik ok nélkül. Talán kissé közhelyesen hangzik ez a mondat, mégis úgy érzem, nagyon nagy jelentőséggel bír. Mindig, minden dolog, valami nagyobb egységnek a része. Fontos tudni, hogy minden ami velünk történik csakis okkal kerül bele az életünkbe, mert valami tanítanivalója van a számunkra. A kérdés, hogy sikerül-e észrevennünk, mi az amit tanítani akar nekünk. Egyben ezáltal segít  fényt deríteni a hiányosságainkra is. Ameddig nem tanuljuk meg a leckét, addig az élet nem enged tovább a következő fejezetre. Ugyan azon az úton tehát, csakis ugyan oda juthatunk. A helyes út megtalálása bizony nem könnyű feladat, de az égiek, a sors mindig engedik, hogy kísérletezzünk. Kísérletezés közben azonban nagyon kell figyelnünk a visszajelzésekre, tanulságokra mert bár a döntést mi magunk hozzuk meg, útmutatás és segítség azért mindig érkezik mellé. Minél nagyobb energiát fordítunk az odafigyelésre, annál kifinomultabban fogjuk érzékelni és érteni a jeleket. Mikor sikerül eljutni oda, hogy bármilyen eseménynek legalább keressük, esetleg már sejtjük is a miértjét, nagyot léphetünk előre. Előre, az elfogadás szintjére.

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<ELFOGADNI>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Ekkor már nem csak tudjuk, hanem érezzük is, minden úgy jó, ahogy van. Egy probléma, vagy egy feladat  leghatékonyabb megoldásához mindig letisztult, higgadt elmére, lelkiállapotra van szükség. A félelem, a düh, a kételyek, a kétségbeesés, pont azt akadályozzák meg, hogy a megoldandó feladatra tudjunk koncentrálni. Higgadtan, képesek vagyunk kívülről szemlélni az eseményeket, képesek lehetünk látni a probléma valódi okát, gyökerét. Máris láthatjuk a valódi változást, hiszen ha düh helyett, higgadtan állunk a feladathoz, akkor a megváltozott helyzettel, mi is változtunk. A következő nagy lépés, a kialakult helyzet teljes elfogadása. Az elfogadásban pedig nagyon nagy szerepet játszik annak az elméletnek a megértése, hogy minden okkal történik, vagy éppenséggel nem történik velünk. Így láthatjuk, hogy minden apróság végül egy hatalmas egésszé forr össze.

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<HINNI>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Végül, de mégis azt mondom, MINDENEKFELETT, feltétel nélkül el kell hinnünk magunkról, hogy képesek vagyunk megtalálni feladatainkra a megoldást, hiszen végsősoron az élet lényege és értelme a folyamatos fejlődés, tanulás még ha számunkra az ehhez szükséges eszközök első látásra nem tűnnek túl kegyesnek, akkor is. Hiszem, hogy betegségem teljesítette a feladatot, amit hivatott volt nálam véghezvinni, és bármilyen furcsán is hangozhat ez, teljes szívemből hálás vagyok a sok tanításért, a sok csodáért amit kaptam léte által. Megtanultam tanítóként nézni vissza rá, semmiképp sem ellenségként. Bármerre is vigyen az utam, ezeket a tanításokat mélyen őrzöm, s minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a fejlődés folyamatosan csakis előre tartson.

 

 

BETEGSÉG, MOST EZENNEL, HÁLÁVAL, SZERETETTEL ÉS BÉKÉVEL ELENGEDLEK.  UTAM EGÉSZSÉGBEN, BOLDOGSÁGBAN ÉS JÓLÉTBEN FOLYTATOM TOVÁBB EZEN A FÖLDÖN.

2014.május 28.